Asociația pentru păstrarea tradițiilor și de teatru” Karcos Murci”
Szentistván nagyközség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, a három matyó település egyike. Lakói hűen őrzik matyó népi hagyományaikat. Legjelentősebb rendezvényünk a „Három napos matyó lakodalom egy napon". Talán innen indult el a gondolat, hogy más népi életképek felelevenítésére is lehetőség lenne a népi hagyományok továbbőrzésére. A népi hagyományok iránt érdeklődő lakótársainkkal tettekre is váltottuk a gondolatot és 2002-ben a farsangot a „Három napos ivó" színrevitelével ünnepeltük meg.
Ebből a csoportból egy színjátszó egyesület kovácsolódott és 2005-ben civil szervezetként is bejegyeztettük magunkat. A 25 főből álló egyesület tagjai között van 16 és 75 éves is. Az idősebb egyesületi tagok még megélték az általunk felelevenített életképeket, így forrásunk hiteles. Hitelesen meg tudják tanítani nekünk a régi szentistváni népdalokat, nótákat, mellyel színdarabjainkat színesítjük. Az elmúlt időszakban (2009-ben) összegyűjtöttük a fonó szokásait és „Betekintek a fonóház ablakán" címmel játszottuk el a közönségnek. Településünkön jellegzetes szokások alakultak ki a sorkatonai szolgálattal kapcsolatban „El kell menni katonának édesanyám jaj de nagyon messzire" címmel ebből is lett egy színdarab. Feldolgoztuk és színre vittük a Kártyázóház és a Három napos ivó szokásait, valamint feldolgoztunk egy nagyon régi helyi szerelmi történetet, amely Guba Zsiga és Varga Julcsa szerelmét meséli el. Előadásainkban mindig törekszünk a korhű öltözetek, használati tárgyak beszerzésére, hisz ezek nélkül nem tudnánk hitelesen visszaadni azt az életképet, szokást, amit éppen feldolgozunk. Egyesületünk életében példaértékű a hagyományőrzés, a kulturális szokások ápolása és újraélesztése. A régi életképek feldolgozásával pedig nagyban hozzájárulunk Győrffy István 1939-ben megfogalmazott gondolatához:
" A nemzetmegtartó hagyományok letéteményese a parasztság, az európai, magas műveltség hordozója pedig az úri osztály. Mindkettőnek a szerepe egyformán fontos. A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá. Ha azonban csak az európaiságra törekszünk, lehetünk nagy műveltségű népek, de minél hamarabb megszűnünk magyarnak lenni... Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést."
Egyesületünk értékteremtő mivoltát elsősorban abban látjuk, hogy a fiatal generációnak hasznos szabadidő eltöltést biztosít. Emellett formálja és alakítja a fiatalokat: zenei, mozgás, nyelvi kultúra területén, közösségi együttműködésük pedig erősíti a közösségtudatot, a generációk tiszteletét. Gyűjtőmunkánkba bevonjuk a fiatalabb tagjainkat is, s már nagyon sokat tanultak ők is a helyi népzene, néptánc, balladák, mondák, mesék, lakodalmi és szüreti rigmusok, népszokások, népi mesterségek, munkaeszközök, népi gyógyászat, ünnepi előkészületek, étkezési szokások területén, s büszkén mondhatjuk el, hogy egyik egyetemista tagunk a szentistváni ragadványnevek összegyűjtéséből és szokásaiból írta meg a szakdolgozatát.
Színdarabjaink bemutatására a következő helyi rendezvények szolgálnak: Farsang, Majális, Idősek napja, Falukarácsony. További számos felkérésnek teszünk eleget, nagy sikerrel szerepeltünk Várpalotán a Honvédségi alakulatzászló átadásán, Mezőkövesden a Matyó Húsvéton, Berentén a Falunapi rendezvényen, Szomolyán a Cseresznye Fesztiválon, Gelejen a II. Sajt Fesztiválon, Olcsvaapátin a Fogathajtó Bajnokság díszelőadásán és a Budapesti Sziget Fesztiválon. Szentistván 2004-ben részévé vált az EuroVelo kerékpáros úthálózatra rávezető útszakasznak. Erre az alkalomra a régi aratási szokásokat gyűjtöttük össze és mutattuk meg: az út melletti búzatáblában valósághűen, kaszával, sarlóval, mezítláb arattunk. 2005-ben és 2009-ben egyesületünk a megyei Amatőr Gálán Nívó díjat kapott. 2006-ban munkánk elismeréséül Szentistván nagyközség Képviselő-testülete a „Szentistván nagyközségért" kitüntetést adományozta egyesületünknek.
Elérhetőségek
Asociația pentru păstrarea tradițiilor și de teatru” Karcos Murci”
Cím: 3418 Szentistván, Vörösmarty út 106.
Telefon: Aranyosi Imre: +3630/514-8677
Webcím: Megtekintés