Casă etnografică
Molnár György 31 éve gyűjti szülőfalujának néprajzi értékeit. Családja tősgyökeres tiszatarjáni kézműves família, egyik felmenője, Vályi Nagy Sándor szűcsmester volt, aki munkáival szerepelt a párizsi világkiállításon. Nagyapja pedig kovács mesterként dolgozott a településen. Gyerekkorában az édesapja által veremásás közben talált régészeti lelet nyomán alakult ki Molnár György gyűjtőszenvedélye.
A település középpontjában található, 1872-ben épült lakóépületet (Mátyás zug 7.) a hozzá tartozó telekkel és melléképülettel 1998-ban vásárolta meg gyűjteménye, s egyúttal „Faluház" számára. A vályogból épült, szoba, konyha, szoba, oldalkamra (spájz), veranda alaprajzú épület korábban nádtetős volt, eredeti tulajdonosa Szabó Károly. A lakóházat 1970-ben jelentősen átalakították, héjazatát palára cserélték, a verandát ekkor építették hozzá. Az udvaron jelenleg egy kb. 30 m2 alapterületű, cseréppel fedett egykori istálló áll, amelyben szintén néprajzi tárgyakat helyezett el. Ebben a különálló épületben a szövészettel kapcsolatos eszközök, helyben készült textíliák kiállítása látható. Az épület másik részében pedig mezőgazdasági tárgyak találhatóak. Mindkét telken álló épület gondozott, tájház kialakítására alkalmas. A gyűjtemény 2000 óta látogatható, egyenlőre bejelentés alapján. A tárgyak részben enteriőrként, részben tároló polcokon, raktárszerűen, kisebb vitrinben vannak elhelyezve. A gyűjtemény darabjai tisztítottak, konzerváltak, a viszonylag szűk alapterületen korrekten elhelyezettek. A folyamatos gyarapodás nyomán a korábban kialakított enteriőrben további tárgyakat kényszerült Molnár György kiállítani. Az összegyűjtött tárgyak pontos számát nem lehet megítélni, azokról pontos, részletes nyilvántartás jelenleg nem áll rendelkezésre. Valamennyi darab biztosan helyi eredetű, s a gyűjtő feljegyzéseket készített az adományozók személyéről. A tárgyak becsült mennyisége a következő: mintegy 150 db kerámia (csáti, tiszafüredi, mezőtúri, nádudvari), 150 db textilfeldolgozáshoz kapcsolódó tárgyak (pl. szövőszék), kb. 50db mezőgazdasági eszköz (pl. lajtos kocsi), egy lakóépület berendezéséhez elegendő bútor, kisebb tárgy, konyhai és kamrai eszközök (szilkék, fazekak, korsók, bögrék, tányérok, rakott tűzhely), népviselet. Jelentős mennyiségű iratanyagot (zsoltárok) és archív fotókat (Tisza, mezőgazdasági munkálatok, kovácsok, iskolai képek, szüreti felvonulások) szintén összegyűjtött Molnár György.
A gyűjtemény jelenlegi állapotában is jelentős néprajzi értéket képvisel, a helyi hagyomány megismerését és őrzését nagyban segíti.
Jövőbeni elképzelései közé tartozik tájháza épületének kisebb felújítása, a tárgyak kategorizálása, és áttekinthetőbbé tétele, hogy a látogatók számára még élvezhetőbbé váljon gyűjteménye.
A gyűjtemény látogathatósága előzetes egyeztetés alapján történik.