Casa etnografică din Szentistván
A tájház bemutatása
A lakóház, mely 1985-től Tájházként működik, korábban a Koncz család tulajdona volt. A mestergerendába vésett évszám alapján 1877-ben épült, vályogfalazatú, mestergerendás, deszkafödémes. A szarufás, náddal fedett nyeregtető elől deszkázott oromfalas, hátul kontyolt.
A ház berendezése, felszerelése - kevés változással - eredeti. Szoba, konyha, kamra helyiségekből áll, padozata mindenütt döngölt agyag. A tisztaszoba falait szentképek és „cintányérok" díszítik. A szoba jellegzetessége még a trónusos nyoszolya, vagy másképpen „burcsikos ágy". A Tájház korhű helyszínéül szolgál a település legjelentősebb, hagyományőrző rendezvényének. A „Három napos matyó lakodalom - egy napon, Szentistvánon" évenként visszatérő esemény.
Szentistván Nagyközség önkormányzata 2009 decemberében nyújtott be pályázatot az EMVA III. tengelyének Vidéki örökség megőrzése jogcímére. Ennek keretében a matyó település egyik emblematikus műemlékeként számon tartott tájház felújítására igényeltek támogatást. A projekt keretében megvalósult a falak állagmegóvása, a vályogfal süllyedésének és a nedvesség felszívódásának meggátlásával. Megtörtént az elhasználódott nyílászárók cseréje és nádtető helyreállítása. Az épületben speciális padlófűtés és rejtett elektromos világítás került kialakításra.
Megtekinthető
A Művelődési Ház (Hősök tere 2.) munkatársainak közreműködésével. Csoportos látogatást célszerű előre jelezni.
Tulajdonos
Szentistván Nagyközség Önkormányzata
Jellege
Népi lakóház - műemlék védettség alatt áll
Elérhetőségek
Casa etnografică din Szentistván
Cím: 3418 Szentistván, Rákóczi u. 16.
Telefon: +3630/830-1848
Webcím: Megtekintés